Saját kútfőből írom ezt a bejegyzést, jogászok finomíthatnának rajta, nemzeti szervezetek pedig terjeszthetnék. Véleményeket várok kommentekben!
Bizonyára mindenki eléggé felháborodott mostanra a közpénzek herdálása miatt. Magyarország világrekorder abban, hogy kevesebb mint egymillió konkrét termeléssel foglalkozó embert tart el még kilencmilliót. Ha dolgozol, az általad megtermelt érték több mint 70%-át
lenyúlja az állam, s ezt a mértéket egyre csak növelik, a 90% sem lenne nekik elég, hiszen az elvtársak zsebe igencsak feneketlen, az offshore cégeknek és az adóparadicsomokban nyitott számlákra korlátlanul lehet
rabolni utalni a pénzt.
A Rendőrséget ma már nyugodtan lehet Bűnőrségnek nevezni. Tagjaik közt többen beszélnek héberül, mint angolul. Tevékenységük nem áll másból, mint a tisztességesen dolgozók vegzálásából (traffipax), és az élősködő, munkakerülő népréteg védelméből. Leginkább a rendőri munkavégzésnél érhető tetten az a kettős mérce, amivel az élősködőket a dolgozók fölé helyezik. A Rendőrség mára összefonódott a Vám- és Pénzügyőrséggel, akik szigorúan felügyelik, hogy a dolgozó emberek minden adót lerójanak a határoknál és a határon belül, amíg a nagyhalak és egyéb “érinthetetlen” közegek háborítatlanul visznek át bármit a határokon. Ha a kisember akarja adómentesen behozni a cigarettát, azt csempészetnek nevezik, ha a nagyhalak, azt szabad kereskedelemnek nevezik. Ezekre a szervekre nincs szükségünk!
Az élősködők nem is tudják, mi a mindennapi munka. Ha le kell szedni egy gyümölcsös termését egy éjszaka alatt a gazda tudta nélkül, azt lelkiismeretfurdalás nélkül megteszik. Napszámban, legálisan ugyanehhez már nem fűllik a foguk. Ha csak egy órával késik a segélyosztás, már a falvak önkormányzatai előtt hőbörögnek a C kategóriás állampolgárok, hogy “nem dolgozik a magyar”, “nem dolgoznak a parasztok”. Segélyosztás után pedig mindenki tudja, mi történik. Remélhetőleg azzal is tisztában van mindenki, hogy mekkorák ezek a segélyek. Dolgozni kész anyagi csőd lenne számukra. De aki ezt szóvá teszi, az fasiszta a fajvédők szerint. Az ilyenekre nincs szükségünk!
A bankok óriási pénzösszegeket kaptak a mesterségesen szított válság tüneteinek enyhítésére. Ezt a pénzösszeget azonban visszatartják a lakosságtól, vállalkozásoktól, azoknak nem adnak egy fillér hitelt sem, hanem a Magyar Nemzeti Banknál helyezik el letétben, hogy amíg ott parkol a pénzük, addig ennek a kamatát is a magyar állampolgárok fizetik. Azt hiszed, Forint az, amit néha a kezedbe kapsz? Egy frászt, az MNB már régen elvesztette forintkibocsátási jogát, és a külföldi tőkésektől függ minden nagyobb pénzforgalom. A Forint már régen Euro alapú, és csak azért nem hívják annak, mert mesterségesen szított árfolyamingadozásokkal az utolsó fillért is ki akarják húzni a zsebünkből. Az ilyen bankokra nincs szükségünk!
Helyi szinten mindenki ítélje meg maga az önkormányzati pénzhasználat eredményességét. Amíg üvegpaloták, esztelen, gigantikus beruházások épülnek, az önkormányzat szigorúan csak a haveri körben osztja le a pénzt, a polgármester egy maffiózó, aki mindenre ráteszi a kezét, korlátozások, tiltások követik egymást, az önkormányzati szervek – parkolótársaságok, közterületfelügyelet – csak a pénzre és bírságra hajtanak, addig erre a siserehadra sincs szükségünk. Amíg az önkormányzati és állami szervek a pártok pénzmosodáiként működnek, addig azokra sincs szükségünk!
Ezek ellen lehet védekezni! Ne adózz!
Vállalkozóként és alkalmazottként is óriási megkönnyebbülés lenne, ha ezeket a mesterségesen ránk akasztott koloncokat lerázhatnánk. A hirtelen felszabaduló pénzeszközökkel hirtelen új erőre kapna a gazdaság, a felesleges állami beruházások leállnának (minek autópálya, ha hamarosan az autók is eltűnnek?), a mikrogazdaság pedig hihetetlen mértékben felpörögne. Az állam persze minden lehetséges eszközt be fog vetni ennek a megakadályozására. Az APEH és társai egyből inkasszót tesznek minden elérhető bankszámlára, de ez nem lesz nekik nagy segítség, mert a kisvállalkozók nagy részének már most is inkasszó van a számláján, egy fillért sem fognak ebből profitálni. A Bűnőrség és társai pedig nem állíthatnak minden ember mellé egy komisszárt, ráadásul nagyon hamar kiürül a zsebük, mert nem lesz közpénz, amiből ezeket az élősködőket kifizetnék. A KÖZtisztviselők és KÖZalkalmazottak pedig nagyon hamar rájönnének, hogy nem a köz van értük, hanem nekik kellett volna a közért lenniük, amit már régen elfelejtettek.
Orvosokra és tanárokra persze továbbra is szükség van, őket alulról szerveződő közösségeknek kell eltartaniuk. Természetesen a nyugdíjasokat sem szabad hagyni éhenhalni – amíg egy dolgozó eddig sok inaktív embert tartott el, addig egy dolgozó családtagnak megkönnyebbülés lesz, ha csak egy-két nyugdíjast kell még eltartania, azt sem egyedül neki.
Csupán pár hónap, amíg letisztulnak a helyzetek, kipusztul a jelenlegi kormányzat, az élősködők is elvándorolnak, keresnek rendes munkát, vagy elvesznek az összecsapásokban. Utána megindulhat egy a magyar nemzet érdekeit szem előtt tartó kormányzati rendszer felépítése.
Ehhez senkinek sem kell különösebb erőfeszítést tennie, csak nem szabad befizetni semmilyen adót! A kereskedelem folyik tovább nettó árakon, a kékruhások üres fenyegetéséről pedig nem kell tudomást venni. Ezt hívják polgári engedetlenségnek. A programnak természetesen csak akkor van értelme, ha egységesen MINDENKI, EGYSZERRE szünteti be az adózást. Amíg van egy kis csoport, aki adózik még félelmében, addig azt a kis pénzt is ellenünk fordítják/elrabolják.