RazideÉrzem a növéshez kapcsolt csökkenést

Szöget ütött a fejembe a Hogyan.org-on egy írás az Arch Linuxról. Eddig mindig olyan Linuxokat használtam, amikhez a frissítés ugyan érkezett naponta is, de időnként, kb. fél évenként a nagyobb módosításokat új disztribúció formájában lehetett megszerezni, ami gyökeres változásokat volt képes okozni az addig beállt rendszerben, többnyire hátrányára. Ezt akartam kiküszöbölni egy rolling release-en alapuló disztróval, ami egyből mindenből a legújabbra frissít, és nem kell disztrófrissítésen átverekedni magam, ha a Firefoxot frissíteni akarom 3.0-ról 3.5-re.

Először nem az Arch Linuxszal kezdtem, hanem a Gentoo-val, mert az is úgyszintén rolling release. A kézikönyv szerint vergődtem egy darabig az installal, de hamar feladtam, ehhez több pingvint kell enni, hogy simán menjen. Inkább választottam egy disztrót, ami grafikus, és Gentoo alapú. Ez lett a Sabayon. Szép és jó, könnyen lehetett installálni, sőt, még a wifi kártyához is lehúzta magának a vezetékes hálózat segítségével a firmware-et, amivel a többi disztró esetében folyton molyolni kellett. A grafikus csomagkezelője nem a legátláthatóbb, pusztán nézegetni nem nagyon lehet, leginkább a célirányos keresések vezetnek eredményre. Egy óriási hátránya azonban van itthon, mert valahogy félóra használat után mindig belassul tőle a router. De annyira, hogy a router admin felületét is alig tudom elérni. Akár DHCP-zek, akár nem, akár a gnome hálózatkezelőjét használom, akár a WICD-t. Ez nekem nagyon szopó, ezért most új disztró után nézek. Rolling release után az LXDE grafikus felületbe szerettem bele, ezért következő jelöltem a Moon OS. Tudom, Ubuntu, de azzal is lehet valamit kezdeni.

Az LXDE-t futni látni kész csoda volt. Olyan gyorsan bejött, mint windózon a LiteStep, csak míg a windózt kénytelenek vagyunk mindenféle vírus- és spywareirtóval belassítani, ez nagyon hasít. Villámgyors képnézővel és fájlkezelővel, minimális memóriahasználattal. Régen büszke voltam, amikor a bebootolt Xubuntu 80 MB memóriahasználattal élt, ezzel állítólag 60 MB-ra lehet faragni a memóriahasználatot. Tehát régi vasakra, 128 MB memóriás Pentium II-re simán lehet telepíteni. Vagy netbookokra, amiknél szintén nem szerencsés a felhasználó elé homokórát tenni.

Megelégeltem, hogy akármilyen vírusirtót és spyware-irtót teszek fel az irodai gépemre, folyton bevírusozódik. Erről azonban mindig utólag értesülök, amikor valamelyik ügyfél honlapját jól összevírusozta valami. Mert ez úgy működik, hogy jön egy jelszólopó vírus, valószínűleg azért, mert sok pornóoldalt nézek más vírusos oldallal, emillel találkozok, esetleg valami pendrive-ról kúszott fel a gépemre. A vírus elküldi egy neki beállított szervernek az összes jelszót, honlapelérést amihez hozzáfért, a szerver pedig jól összefertőzi az általam karbantartott honlapokat. Szerencsére netbankingot nem intézek a gépen, a többieket is óva intem ettől, azt intézzék a saját linuxos gépeiken, különben úgy járnak, mint MrWallace. Az FTP jelszavak megváltoztatása az egyetlen gyógyír, mert attól, hogy én kiirtom a gépemről a férget, attól még a szervere fertőz, amíg van hozzáférése.

Bombabiztos megoldást akartam, ezért főrendszernek felraktam egy Mandriva Linuxot, amivel már a laptopomon közelebbi barátságot kötöttem. A webfejlesztés ezen gond nélkül mehet, de a tördelésnek továbbra is windóz alatt kell folynia, ezért virtuális gépre raktam egy windózt. Így született ez a képernyőkép:

Az emileket gond nélkül át tudom hozni a linuxos Thunderbirdbe, a helyi fájl- és nyomtatómegosztás megy Sambával, ami a másik két irodai linuxos gépen már be volt állítva. A két gigás memóriát pedig felosztottam fele-fele arányban a host és virtuális gép között. Amíg be nem áll a rendszer, addig duálbootolgatok, hiszen a már fent lévő XP mellé pakoltam a Mandrivát. Igaz, csak egy windózra van licenszem, nem tudom, hogy külön gépnek számít-e, ha virtuálisan is fut egy másik oprendszerben. A Linuxot pedig öröm látni egy tápos gépen futni, a KDE+Compiz szépen futkározik.

Egyetlen bajom, hogy az Epson DX4400 nyomtató/scannerhez nincs normális driver. Nyomtatóként éppenséggel tudom használni egy eléggé festékpazarló módban, de a szkenner driverét egyelőre nem sikerült levadászni egy ősrégi, tetűlassú japán szerverről.

A telephelyünkön felmerült a feladat, hogy egy régi gépbe kellett életet lehelni. Nosztalgiáztam egy kicsit, amíg a 32 MB RAM-ba betöltötte a P1-es a 4 gigás vinyóról a Win98-at. Pattintottam bele még 32 mega ramot, de azzal sem voltam kibékülve, szétnéztem a raktárban elheverő többi gép között is. Találtam is egy 500 MHz-es Pentium nemtudomhanyast 40 giga vinyóval, 64 mega rammal. Először így memóriahiba miatt nem indult, de ahogy mellé tettem még a 32-es modult, már jött is be a rá telepített XP. Elég horror volt nézni, mit szenved a vinyó a swappelések miatt, és még nem is indítottam semmit. De egyébként is elhatároztam, hogy bármilyen gépet túrok össze, azon Linux lesz.

Csak CD meghajtó volt a gépben, ezért töltöttem egy Debiant XFCE-vel. Remekül felismerte a hardvereket, 40-50 mega memóriahasználattal is bőven megelégedett a rendszer, de a csomagkezelője számomra horror volt. A szöveges módban egyszerűen nem találtam a dolgokat. XFCE-t mindenképpen szerettem volna, mert olyan memóriabarát, hogy még az 1 giga memóriával rendelkező laptopomon is azt használom. Otthonról bevittem az elfekvőben lévő DVD-olvasómat, de arról hamar kiderült, hogy már csak elektronikus hulladék, mert semmilyen lemezt nem olvasott be. Pedig egy Mandriva Free-t felnyomtam volna. A munkahelyi gépemben volt még DVD-meghajtó, de az SATA felületű, szóval az is kiesett, én pedig lassan kifogytam az időből.

Azt láttam, hogy frankón működött a Debian, ezért előkaptam egy régi UHU Linux CD-t, és azt nyomtam fel. Igaz, hogy Gnome felületű, ami több memóriát eszik, mint az XFCE, de legalább működik, és minden benne van, ami átlagos irodai használathoz szükséges.

Mamának nemrég az utazására kölcsönadtam a kis fényképezőmet, mert többnapos turistáskodást eddig mindig úgy tervezett, hogy vitt egy filmes kompakt masinát, és egyetlen darab 36-os filmet. Ezért jobb választásnak tűnt a digitális kompakt, aminek az 1 gigás kártyájára ráfér olyan 7-800 db 6 megapixeles kép. 6 megapixel már bőven elég ahhoz, hogy akár 10×15 cm-es papírképeket is nagyíttassunk belőle. A kezeléséből is tartottam egy kis oktatást, de igazából pofonegyszerű volt a kezelése, mert a Panasonic TZ2-nek van egy “szívecskés” üzemmódja, ami kifejezetten anyósbarát, nem tesz minden fura jelet a képernyőre.

Amikor visszajött, a fotókat megdolgoztam kicsit Picasában (fényerő-korrekció, egyenesítés), de igazából tök jó fotók voltak szép tájakról. Kiexportáltam csökkentett felbontásban, és kiírtam újraírható CD-re, hogy meg lehessen nézni a DivX-es DVD-lejátszón. Ez nem volt nagy élmény, mert az csak egyféle fotómegjelenítést ismert, a 3 másodperces diavetítést, áttűnési effekt nélkül. Törpöltem egy darabig, hogy mi legyen, aztán eszembe jutott, hogy a Picasa is képes jó diavetítést készíteni, áttűnésekkel, zenei aláfestéssel, amit akár ki is lehet írni DVD-videó formátumban, hogy az egyszerűbb DVD-lejátszók is meg tudják jeleníteni. Itt következett egy délutánnyi munka. Windózzal kezdtem, Linuxszal folytattam.

Picasában kiválasztottam, mely fotókból szeretnék videót készíteni, és a felső menüben Létrehozás -> Film-re kattintva a filmszerkesztőben találtam magamat. A képek sorrendjét lehet állítgatni, a “képváltási stílus” pedig az áttűnést szabályozza. Én 5 másodpercre állítottam a diavetítést, mert ennyi idő kell, hogy jól megnézzük, ha nem is tüzetesen, és még nem unalmas. Az első képkocka a cím, hogy hol, mikor készült, utána jönnek a fotók. Áttűnésnek én a “pásztázás és nagyítást” választottam, mert az olyan érdekes közelítő-távolító, hogy mindig mozgásban van a fotó. Ilyen látható ezen a videón is.

Kellett háttérzene is. Kb. 150 képnél könnyen ki lehetett számolni, hogy milyen hosszú zenére volt szükség: 150×5 másodperc = 12 perc 30 másodperc. Ilyen sokáig nem tart ki Blacktől a Wonderful life, ezért még keríteni kellett mellé másokat is. Igen ám, de a Picasa csak egy darab MP3-at enged kiválasztani, és ha az rövidebb akkor loopolja (remélem), ha hosszabb, akkor levágja. Ezért betettem a Winampba három számot, ami már több volt, mint 12 perc, a Winamp output pluginját átállítottam disk writerre, aminek a beállításainál beikszeltem a single-file mode-ot. Elindítottam az első számot, gyorsan végigtekert a hármon, és a végeredmény egyetlen hosszú wav fájl volt. Ebből kellett MP3-at csinálni.

Ingyenes MP3-tömörgetőként csak a Lame jöhetett szóba, és a honlapon felsorolt listából kiválasztottam mondjuk a Bonk Encodert, de akármelyik megtette volna. Ezzel gyorsan lett egy MP3 fájlom, amit megetettem a Picasával (hangsáv betöltés), és ráböktem a film létrehozása gombra. Előtte azért beállítottam a videó felbontását. Ehhez nem árt tisztában lenni a leendő DVD felbontásával. A Picasa is 4:3 méretarányban dolgozik, ezért hanyagolom a szélesvásznú beállításokat, maradtam a rendes szűk képernyőnél. A DVD-videó felbontása ilyenkor 720×576 pixel (PAL), tehát ennél nagyobb videóméretre van szükségünk, mert nagyításkor csak a pixelesedés jön elő, de a kicsinyítés elfogadott. Én a 800×600-as felbontást választottam Picasában, és elég jó eredményt kaptam.

A Picasa videója WMV formátumú, ebből kell megfelelő felbontású MPEG-2-t gyártani. Erre a feladatra én fogtam a kéznél lévő Total Video Convertert, de ha van más jó programod erre, akkor nyugodtan lehet azt is használni. Kiválasztottam a PAL DVD-t, és kaptam egy MPG-t. Itt egy kicsit megállt a tudományom, mert a gépen lévő ingyenes InfraRecorder ezt még nem értelmezte, csak kész .vob és .ifo állományokat értelmez. De mintha úgy emlékeznék, hogy a Nero megeszi az mpg-t, és gyárt belőle video DVD-t. Nero nem volt kéznél. Itt váltottam Linuxra egy kicsit.

Linuxon a DVD-írók Rolls-Rollce-a a K3B. Ő sem ette meg az MPG-t, kérte a vobokat. Telepítettem a dvdauthor csomagot, és azzal készítettem el a szükséges dolgokat. Létrehoztam a ~/desktop/dvd alkönyvtárat, és abban létrehoztam egy dvd.xml állományt a következő tartalommal:

<dvdauthor dest="/home/enyim/desktop/dvd">
 <vmgm />
 <titleset>
   <menus />
   <titles>
     <pgc>
       <vob file="/mnt/windoz/mama.mpg" />
     </pgc>
   </titles>
 </titleset>
</dvdauthor>

A dest és a vob file elérése értelemszerűen változtatandó. Utána konzolban beléptem a dvd alkönyvtárba, és kiadtam a következő parancsot:

dvdauthor -x dvd.xml

Törpölt egy darabig a gép, amíg egyik partícióról átkonvertálta a másikra az mpg-t, de adott nekem pár vobot és ifót. A K3B-ben új video DVD projectet indítottam, a video_ts alkönyvtárba behúztam a frissen generált fájlokat, kipörköltem a DVD-t, és már vihettem is a mamának, hogy számítógép nélkül, a TV-n tudja nézni kedvenc zenéivel a kedvenc képeit. DVD menü nincs, amint betesszük a lemezt, már indul is a vetítés. Később esetleg tanulmányozom a dvdauthor beállításait, hogy esetleg több galériához menüt is rittyenthessek.

Nyitott vagyok más megoldásokra is, minden érdekel, ami win és lin. Például a zenéket összefűzhettem volna Audacityvel is, és akkor nem lenne olyan hirtelen vége, hanem a kiszámolt időre tehettem volna egy fade outot. Utolsó képkockának pedig egy konyec filma, vagy egyéb felirat sem árt.

Az Ubuntunál megőrjítenek a frissítések. Az egyik irodai gépen frissítettem az Intrepidet Jauntyra csont nélkül. Még gyorsabban is húzta be a rendszert, elvégre ez volt a célom.  Ezen felbuzdulva a laptopomon is nekiálltam frissíteni az Ultimate-et, hogy Jaunty legyen a core. Amíg az irodában 600 MB körüli frissítést töltött le a gép, itt már több mint 1 gigát. A frissítés végén pedig az X összehányta magát. Bejött frankón a Gnome, utána a további klikkelések csak egyre több fekete területet eredményeztek a képernyőn. El is határoztam, hogy nyomok majd rá egy formázást, és nekiálltam keresgetni újabb kipróbálandó Linux disztribúciókat.

MrWallace hatására jó lett volna összehozni egy működő Fedorát. Töltöttem is a pendrive-ra egy Fedora 10-et írható tárterülettel. Onnan felnyomtam vinyóra a rendszert, és nekiálltam állítgatni. A wifit második nekifutásra sikerült aktiválni, de a nyavalyás hálózatkezelője sehogy nem akarta a manuális IP-beállítást, ezért tettem rá WICD-t. Azt pedig a SeLinux blokkolta. Anyád, format!

Könnyű szívvel formáztam, mert nálam volt egy Mandriva Free (2009 Spring) DVD. 4,3 giga tömve mindenféle jósággal. A laptopon csak a wifi beállítása macerás, mert ahhoz zárt drivert kell rakni, de szerencsére ez sem bonyi. A Broadcom vezérlőhöz van rendes zárt driver, nem kell neki ndisWrapper. Először a KDE grafikus felületet választottam, de hamar megbántam, mert a laptopon valahogy mindig 20% körül járt az X procihasználata, még akkor is, amikor nem csináltam semmit. Pedig szép a KDE, elég csicsás, de baromi lassan jön be, és lefogta a gépet. A Gnome-ot unom, ezért második próbálkozásom az Enlightenment volt, ami gyorsan bejön, nem torpan meg sehol, de nem fehér embernek való a beállítása. A DVD-ről harmadikként az XFCE-t raktam fel, ami már villámgyors, rendszerkímélő, és megfelelően konfigurálható. XFCE+Compiz itt is elég látványos. A Mandrake Mandriva pedig jobban összerakott rendszernek tűnik, mint akármelyik Ubuntu. Valahogy jobban hasonlít a könyvekben leírt Linuxokra. A következő Ubuntu (KourtneyKox?) pedig egyelőre nem érdekel.