RazideÉrzem a növéshez kapcsolt csökkenést

Megjött az új fényképezőm. Vagyis nem új, mert az Index fórumán, a Pentax adok-veszek topicban hirdette meg egy dél-baranyai srác 10.000 expóval. Elutaltam neki a pénzt, ő pedig elküldte futárszolgálattal. Kicsit zsákbamacska az ilyesmi használt elektronikai ketyerék terén, de nem volt semmi gond, a gép tökéletes volt. Egyből átraktam rá portrémarkolatot, objektívet, felszíjaztam, és már mentem is termékfotózásra.

Ma, lapzárta után teszteltem a fókuszálást, mert úgy vettem észre, a k10D-n észlelt backfocus itt is visszaköszönt kicsit. Neten keresgélve rátaláltam egy fókusztesztelési megoldásra, ami kimutatta feketén-fehéren a mögéfókuszálást, ami az objektív hibája volt. k10D-n nem, de ezen a vázon már volt egy olyan beállítás, amivel minden objektívhez lehet rendelni külön AF beállításokat, hogy mennyire fókuszáljon elé-mögé. Ez egy életmentő beállítás volt. Belőttem jóra, majd meglátom, bevetés közben hogyan szuperál. Sigma 17-70/2.8-4.5-ről van szó.

Itt már elkezdődött egy videó felé történő nyitás, hogy lehetővé tették az élőképet, aminek egyelőre még nem sok haszna van, mert nincs kontrasztérzékelős fókuszállítási lehetősége, hanem visszacsapja a tükröt és fáziseltolásos elven fókuszál, aztán felcsapja a tükröt az exponáláshoz. Mozgó dolgokat lehetetlenség így lekapni. Ráadásul élőkép közben nincs expóállítási lehetőség (rekesz, záridő, ISO, ilyesmi). 1024p felbontásban pedig képes 21 FPS-es sorozatképeket gyártani. Ha egymás mögé tesszük a képeket egy videószerkesztővel, akkor már kapunk egy hang nélküli videót, ami így is kinézhet: http://www.vimeo.com/1723303 – jókora hátránya, hogy max. 5 másodpercet képes felvenni a belső memóriájába, és ennek a végén lecsapja a tükröt és fél percig csak a memóriakártyára ír.

A 14 megapixeles felbontás miatt már elég durva RAW fájlméretek vannak, de még kibírom. Hasznos lesz még számomra, hogy van beépített timelapse beállítás, ezért folyamatképekhez nem kell magammal cipelnem egy laptopot, hogy arról vezéreljem a felvételeket, vagy timelapse-képes távirányítóval trükközni, mert már benne van a vázban. Ha nem tudod, mi az a timelapse, kattints erre a videóra! Ha tudod, akkor is Szóval terveztem már a k10D-vel is, de ahhoz tényleg kellett volna a laptop is a Pentax Remote programmal. Sajnos ennek a funkciónak is vannak korlátai, mert egyszerre max. 99 felvételt képes készíteni, utána indítani kell a következőt. Ha pedig 99 felvételt 25 FPS-sel egymás után teszek, hogy videót alkosson, akkor csak 4 másodperc jön ki. Esetleg lehet csökkenteni a képrátát, de akkor darabosabb lesz az animáció, és akkor sem tart sokáig (lásd itt). Szóval nyomkodni is kell majd néha.

A váz oldalában van egy műtermi vakukhoz való PC-sync csatlakozó is, aminek régen hasznát vettem volna, ma már vakupapucsos rendszerre építettem a világítási szettemet.

A max. ISO megnőtt 3200-ra, amit tovább lehet boostolni 6400-ra. Vészmegoldásra, állvány nélkül gyertyafényhez megfelelő. CMOS érzékelő ide vagy oda, a végén már sok a zaj, de 1600-as képből kompromisszumokkal már lehet előhívatni. Az ISO skála pedig 1/3 értékekkel is növelhető. Mondjuk jobban örültem volna, ha a min. ISO 100 helyett mondjuk 50-nél kezdődne.

Szolgálati közlemény: elborított a meló, azért hanyagoltam a blogot. Volt itt utazási prospektus, babaruhás webshop, egyszerű CMS-en alapuló honlap, és újságtördelés így egyszerre. Most ez mind lecsengett, ezért igyekszem majd gyakrabban írni ide is.

Most az az aktuális ügyem, hogy igyekszem a Pentax k10D-met k20D-re cserélni. Vagyis túladni a k10D-n készpénzesen (sok ószeres már jelentkezett, hogy mindenféle elektronikus kacatot adnának érte), és venni egy k20D-t. Újabb gépként felmerült a Pentax K-X is, mert nagyon szeretnék már normálisan videózni, de ahogy beleástam magamat az azzal készített videókba, rájöttem, hogy az nem erre való. Percenként majdnem egy gigás bitrátájú videóadatot M-JPEG-ben tárolni nem egészséges dolog, és a ceruzaakksikat is megeszi reggelire. Pedig baromi jó lenne a tükörreflexes gépek profi képminőségét videón látni. Akinek semmi sem drága, és csak rövid snitteket vesz fel vele, az persze már most is lecserélte a videokamerákat videóképes tükörreflexes fényképezőre. Például a Pixelfilm is ezzel forgat mostanság videoklipeket, amint itt is látható. Gyönyörű fények, kis mélységélességhez társuló profi bokeh, nagy dinamika.

Érted. Régen helyben sütötték, most örüljünk, ha helyben felszeletelik. Külön erre a célra rendszeresített géppel, mint az a képen látható.

Idén a cseresznyében sok volt a kukac. Majdnem minden szem kukacos volt. Érdekes, hogy minden szem cseresznyében csak egy kukac, de már az is egy kukaccal több, mint kéne. Bachterman rátalált ennek az írjára, aminek az első munkálata most érkezett el. Ma éjjel fagyott először egy tisztességeset, ezért ma kibringáztam a kertbe, és felástam az egyik cseresznyefa alatt a földet. Ez majd azért lesz jó, mert a cseresznyelégy a földben bábozódott be, amit most jól felbolygattam, hogy a következő éjjel jól kifagyjon a segge. A vendégmarasztaló agyagos, kötött talajt háromszor nehezebb volt felásni, mint a sima homokot, ezért haladtam ilyen keveset. A végére így is végem volt, mint a botnak.

Holnap is fagyni fog, pedig tavaly ilyenkor még húsz fok körül volt az idő. Hoztam haza fotót is, ami ahhoz képest, hogy mobillal készült, meglepően jól sikerült.

Hétfő délutántól vasárnap délutánig Bösztörpusztán voltam, a Magyarok Országos Gyűlésén. Csütörtökig az előkészületeken munkálkodtunk. Minden nap végén Vukis Ferenc osztotta ki 20 évvel ezelőtt divatos tornanadrágban a feladatokat, és összegezte az eddigi haladást. Kicsit összevissza volt a szervezés, és a résztvevőkben sem buzgott úgy a munkakedv, mint tavaly a Kurultajon.

Sok érdekes program és előadás volt, jópárat meg is néztünk. Drábik Jánossal megint elszaladt a ló, és a pulpitusról magából kikelve ordította, hogy miként döntenek minket romba bizonyos magyarellenenes érdekcsoportok. A sokféle előadásban azonban volt egy nagy közös pont: világunk egy süllyedő Titanic, tesznek ugyan kísérleteket a megmentésére, de már túllőttünk mindent, s az a bizonyos érdekcsoport semmit nem tesz az elkerülésére. Közösségi érdekérvényesítés híján pedig jó lesz egyénileg kell felkészülni az ínséges időkre. Hét sátorban folytak az előadások reggeltől estig, és a sátrak többnyire kétszeres látogatómennyiséget vonzottak, mint amennyi beléjük fért, pedig 200 ember vígan elfért egy-egy sátorban. Érdekes volt, hogy azok az előadások, ahol szidták a rendszert, és arról volt szó, hogy milyen rossz nekünk (pl. Wittner Mária, Posta Imre), azon őrült sokan voltak, míg a megoldásról szóló előadásokon már jóval kevesebben. Annyi árus volt a területen, hogy szinte eltévedtünk köztük. A rengeteg ember a puszta lépteivel is akkora port vert fel a kiszáradt szikes pusztán, hogy a kövesutat is beterítette vele. A 3000 hektáron elterülő találkozó akkor mutatta meg, hogy mekkora, amikor a kempingterülettől a parkolóig két és fél kilométert kellett gyalogolni.

Fotók itt.

Tegnap családostul elmentünk a berettyóújfalui Szász tanyára, mert a Magyarok Szövetsége ott szervezett egy újabb vásárt. Már tapasztaltan navigáltunk oda a július elsejei Géczy Gábor előadás után. Amikor odaértünk, már folyt a baranta bemutató, ahol a rendelkezésre álló nagy térnek köszönhetően igazán látványos előadást láttunk. Egyszerre többen is forgathatták gond nélkül a karikás ostorokat. Szép tájon szép fotók sikerültek, erre tessék kattintani!

Elmociztünk hétvégén a Bükkbe, és egyszer még jógáztam is, hogy megtudjam, mennyire merev vagyok, és tűnőben van a hasizmom.

Mamának nemrég az utazására kölcsönadtam a kis fényképezőmet, mert többnapos turistáskodást eddig mindig úgy tervezett, hogy vitt egy filmes kompakt masinát, és egyetlen darab 36-os filmet. Ezért jobb választásnak tűnt a digitális kompakt, aminek az 1 gigás kártyájára ráfér olyan 7-800 db 6 megapixeles kép. 6 megapixel már bőven elég ahhoz, hogy akár 10×15 cm-es papírképeket is nagyíttassunk belőle. A kezeléséből is tartottam egy kis oktatást, de igazából pofonegyszerű volt a kezelése, mert a Panasonic TZ2-nek van egy “szívecskés” üzemmódja, ami kifejezetten anyósbarát, nem tesz minden fura jelet a képernyőre.

Amikor visszajött, a fotókat megdolgoztam kicsit Picasában (fényerő-korrekció, egyenesítés), de igazából tök jó fotók voltak szép tájakról. Kiexportáltam csökkentett felbontásban, és kiírtam újraírható CD-re, hogy meg lehessen nézni a DivX-es DVD-lejátszón. Ez nem volt nagy élmény, mert az csak egyféle fotómegjelenítést ismert, a 3 másodperces diavetítést, áttűnési effekt nélkül. Törpöltem egy darabig, hogy mi legyen, aztán eszembe jutott, hogy a Picasa is képes jó diavetítést készíteni, áttűnésekkel, zenei aláfestéssel, amit akár ki is lehet írni DVD-videó formátumban, hogy az egyszerűbb DVD-lejátszók is meg tudják jeleníteni. Itt következett egy délutánnyi munka. Windózzal kezdtem, Linuxszal folytattam.

Picasában kiválasztottam, mely fotókból szeretnék videót készíteni, és a felső menüben Létrehozás -> Film-re kattintva a filmszerkesztőben találtam magamat. A képek sorrendjét lehet állítgatni, a “képváltási stílus” pedig az áttűnést szabályozza. Én 5 másodpercre állítottam a diavetítést, mert ennyi idő kell, hogy jól megnézzük, ha nem is tüzetesen, és még nem unalmas. Az első képkocka a cím, hogy hol, mikor készült, utána jönnek a fotók. Áttűnésnek én a “pásztázás és nagyítást” választottam, mert az olyan érdekes közelítő-távolító, hogy mindig mozgásban van a fotó. Ilyen látható ezen a videón is.

Kellett háttérzene is. Kb. 150 képnél könnyen ki lehetett számolni, hogy milyen hosszú zenére volt szükség: 150×5 másodperc = 12 perc 30 másodperc. Ilyen sokáig nem tart ki Blacktől a Wonderful life, ezért még keríteni kellett mellé másokat is. Igen ám, de a Picasa csak egy darab MP3-at enged kiválasztani, és ha az rövidebb akkor loopolja (remélem), ha hosszabb, akkor levágja. Ezért betettem a Winampba három számot, ami már több volt, mint 12 perc, a Winamp output pluginját átállítottam disk writerre, aminek a beállításainál beikszeltem a single-file mode-ot. Elindítottam az első számot, gyorsan végigtekert a hármon, és a végeredmény egyetlen hosszú wav fájl volt. Ebből kellett MP3-at csinálni.

Ingyenes MP3-tömörgetőként csak a Lame jöhetett szóba, és a honlapon felsorolt listából kiválasztottam mondjuk a Bonk Encodert, de akármelyik megtette volna. Ezzel gyorsan lett egy MP3 fájlom, amit megetettem a Picasával (hangsáv betöltés), és ráböktem a film létrehozása gombra. Előtte azért beállítottam a videó felbontását. Ehhez nem árt tisztában lenni a leendő DVD felbontásával. A Picasa is 4:3 méretarányban dolgozik, ezért hanyagolom a szélesvásznú beállításokat, maradtam a rendes szűk képernyőnél. A DVD-videó felbontása ilyenkor 720×576 pixel (PAL), tehát ennél nagyobb videóméretre van szükségünk, mert nagyításkor csak a pixelesedés jön elő, de a kicsinyítés elfogadott. Én a 800×600-as felbontást választottam Picasában, és elég jó eredményt kaptam.

A Picasa videója WMV formátumú, ebből kell megfelelő felbontású MPEG-2-t gyártani. Erre a feladatra én fogtam a kéznél lévő Total Video Convertert, de ha van más jó programod erre, akkor nyugodtan lehet azt is használni. Kiválasztottam a PAL DVD-t, és kaptam egy MPG-t. Itt egy kicsit megállt a tudományom, mert a gépen lévő ingyenes InfraRecorder ezt még nem értelmezte, csak kész .vob és .ifo állományokat értelmez. De mintha úgy emlékeznék, hogy a Nero megeszi az mpg-t, és gyárt belőle video DVD-t. Nero nem volt kéznél. Itt váltottam Linuxra egy kicsit.

Linuxon a DVD-írók Rolls-Rollce-a a K3B. Ő sem ette meg az MPG-t, kérte a vobokat. Telepítettem a dvdauthor csomagot, és azzal készítettem el a szükséges dolgokat. Létrehoztam a ~/desktop/dvd alkönyvtárat, és abban létrehoztam egy dvd.xml állományt a következő tartalommal:

<dvdauthor dest="/home/enyim/desktop/dvd">
 <vmgm />
 <titleset>
   <menus />
   <titles>
     <pgc>
       <vob file="/mnt/windoz/mama.mpg" />
     </pgc>
   </titles>
 </titleset>
</dvdauthor>

A dest és a vob file elérése értelemszerűen változtatandó. Utána konzolban beléptem a dvd alkönyvtárba, és kiadtam a következő parancsot:

dvdauthor -x dvd.xml

Törpölt egy darabig a gép, amíg egyik partícióról átkonvertálta a másikra az mpg-t, de adott nekem pár vobot és ifót. A K3B-ben új video DVD projectet indítottam, a video_ts alkönyvtárba behúztam a frissen generált fájlokat, kipörköltem a DVD-t, és már vihettem is a mamának, hogy számítógép nélkül, a TV-n tudja nézni kedvenc zenéivel a kedvenc képeit. DVD menü nincs, amint betesszük a lemezt, már indul is a vetítés. Később esetleg tanulmányozom a dvdauthor beállításait, hogy esetleg több galériához menüt is rittyenthessek.

Nyitott vagyok más megoldásokra is, minden érdekel, ami win és lin. Például a zenéket összefűzhettem volna Audacityvel is, és akkor nem lenne olyan hirtelen vége, hanem a kiszámolt időre tehettem volna egy fade outot. Utolsó képkockának pedig egy konyec filma, vagy egyéb felirat sem árt.

Kibújt a virágból és farkasszemet nézett velem.

Sajnos a gombák pont ott nőnek, ahol nincsenek ilyen jó fények.

A kertes fotók készítésekor, és persze előtte is elég nehézkesnek éreztem a manuális teleobjektívem kezelését, az általa rajzolt képek pedig csapnivalóak voltak az alapobimhoz képest. Ez a Porst 75/260 F4,5 obi. Kis kontrasztúak a képek, ellenfénynél beverődik a fény, különösen a kis látószögeknél, a színhiba (CA) pedig már szabad szemmel látható volt a keresőben, tág rekeszállás esetében. Ezért elhatároztam, hogy lecserélem. Index fórumon lecsaptam egy Sigma 70-300 F4-5,6 APO DG MACRO obira, kicsit alkudtam belőle, tegnap pedig elmotoroztam érte Törökszentmiklósra. Egy órát elmolyoltunk a sráccal, aki már begyűjtött magának minden fotós felszerelést egy K20D-hez, csak maga a K20D, vagyis a gépváz hiányzott a felszereléséből. De legalább sikerült jóárasítva hozzájutnia sok cucchoz, ahogy apránként összeszedte a kellékeket.

Tegnap és ma lőttem pár képet, alant láthatók. Én teljes mértékben elégedett vagyok az obival, nem is értem, hogy lehettem meg eddig nélküle. A 300 mm az elég brutál dolog, már kész távcső, ráadásul tud 1:2 arányban makrózni (300 mm-en, 1 méteres tárgytávolsággal).

Tegnap a kertben ment a locsolkodás, ásás, közben pedig lestem a fotótémákat is, szóval a fotómasinát is elővettem pihenésképp. A talaj már olyan régen nem kapott esőt, hogy legközelebb csákánnyal megyek feltörni a földet. A galériát pedig élvezzétek, újra megy a Shadowbox, sejehaj!

Péntek hajnal hat körül indult a busz a Fazekas gimi elől a 11/B osztállyal és néhány A-s diákkal megrakva. A cél Zetelaka, ami 450 km-re van Debrecentől, de az erdélyi utak nem utazóbarátok, ezért nettó 10 óra vezetési időre kellett felkészülni. Megálltunk a Királyhágónál, megnéztük a napfényben úszó kolozsvári temetőt, és átmásztunk a tordai hasadékon is. Itt is munkaszüneti nap volt május elseje alkalmából, és a hasadék előtt rengetegen majálisoztak. A hasadékban is csúcsforgalom volt, mindig jöttek szembe az egyszemélyes ösvényen. Másodjára már nem is volt olyan fárasztó átmászni.

Tordáról megállás nélkül mentünk Zetelakára, ahová sötétedés környékén érkeztünk meg. Az egész csoport maradt magyar idő szerint, hogy ne legyen kavarodás, amikor időpontot mondunk. Szivélyes házigazdák vártak minket a Küküllő Panzióban. A felnőtteknek extra pálinka- és boradag járt. Volt áfonyás és köményes pálinka, meg krumplibor. Töltöttem a sofőrünknek is bort azzal a felkiáltással, hogy ennyire szőlőízű krumplibort még nem ittam. Megtudtuk a receptjét is. A pityókabor úgy készül, hogy tavasszal elvetik a bakhátak alá a krumplit, ősszel kifordítják a bakhátakat, összeszedik a krumplit, szétválogatják az apróbb (vetési) és a nagyobb (étkezési) szemeket. Az aprókat elvermelik, a nagyobbakat pedig átviszik a szomszéd faluba, ahol annyi a szőlő, hogy csak na. Elcserélik a krumplit szőlőre, és abból bort készítenek. Így készül a zetelaki pityókabor .

A diákokat osztályfőnököstül a panzióban hagytuk, mi felnőttek pedig elmentünk egy közeli vendégházba. Ott fiatal házaspár várt ránk, hogy megmutassák, hol lesz két éjszakára a szállásunk. Ők is ott laktak, és kaptunk a jó édes, nagyon finom borukból. Be is csiccsentettünk tőle rendesen, aztán aludtunk, mint akit fejbe vertek.

Másnap egy bőséges reggeli után indultunk busszal a környékre. Eléggé befelhősödött az idő, amit nem tartok szerencsésnek fotózási szempontból, de ennél is rosszabb volt, hogy a keret nélküli szemüvegem most adta meg magát. Konkrétan hosszas repedezés után kitört a lencséből a furat, a szemüveg pedig két darabban esett le az orromról. Ez még a buszút elején történt. A tartalék szemüvegemet ugyan hoztam az útra, de az a szálláson maradt. Tehát a második nap egy árva fotót nem lőttem, örültem, ha nagyjából fel tudtam biggyeszteni a szemüveget leesés nélkül az orromra. Csálén állt, és a két lencse kétfelé torzított, ezért első megállóhelyünkön, a parajdi sóbányában elég bizonytalanul mászkáltam. Csuklós busszal lementünk a hegy gyomrába, egy órán át nagyokat lélegeztünk a hatalmas termekben, aztán zsúfoltabb buszokon vissza ki a szabad levegőre. Szovátán megnéztük a villasort és távolról a zárva tartó Medve-tavat. Ott egy popcornárus néni nagyon megörült, amikor magyarul kértem tőle a kukoricát. Korondon is jártunk, bár addigra úgy szétment a szemcsi, hogy inkább olvasgattam a buszon. A kirakodóvásárok nem szoktak érdekelni, csak ha célirányosan akarok valamit vásárolni. De legalább a sofőr is járhatott egyet. Negyedóra múlva visszatért kezében egy seprűvel, amire azt mondta, hogy vett egy járművet.

Korondról visszatértünk három kürül a panzióba, és nekiláttunk a vacsora sütéséhez, főzéséhez. Főztünk nagy bográcsban slambucot, a lányok pedig sütöttek faszénen sok kürtőskalácsot. Jó kis közösségépítő foglalkozás volt ez azoknak, akik ott voltak. Mások meg a kocsmában építették kis közösségüket.

Vasárnap reggel nekiindultunk a Madarasi Hargitának, Erdélyország legmagasabb csúcsának. Busszal mentünk a hegy aljába, a hegyi út utolsó 10 kilométerére pedig két traktort béreltünk. Ahogy egyre feljebb kapaszkodtunk, úgy lett egyre hidegebb, a fák tövében pedig egyre nagyobb hófoltok jelentek meg. Fent már a lehelletünk is pipált. Szép volt fent a táj a menedékháznál is, de kb. egy tucatnyian feljebb kapaszkodtunk, egészen a csúcsig. Az út keskeny, sáros, jeges volt, és meglepően lankás, de a fenti kilátásért megérte küszködni. Voltak itt Sopronból is hegyet mászni, és a csoportunkból az egyik srác még egy rokonával is találkozott közülük. Lehet találgatni, mekkora volt ennek az esélye.

Visszatraktoroztunk, visszabuszoztunk, ettünk egy bőséges ebédet, ment egy kis perpatvar, mert az osztály akkora rumlit csinált, hogy egy szilveszteri buli semmi hozzájuk képest. Házibuli helyszínének nézték a panziót, amit kedves székely emberek bocsátottak a rendelkezésünkre. Legközelebb valami lepusztult diákkollégium vagy szénapajta lesz a szállásuk, mert többet nem érdemelnek. Aki pedig nekem azt mondja a továbbiakban, hogy a Fazék jó/elitgimi, azt képenröhögöm. Visszafelé meg a fiúk kocsmának nézték a buszt, beittak, behánytak, a sofőr őrjöngött, ezért a tervezett éjjel 11 óra helyett éjjel 1 órakor értünk vissza Debrecenbe. Még örülhetünk, hogy nem tett ki minket a határon.

De a kis incidensektől eltekintve szép volt az utazás. Zetelakára pedig még vissza kéne menni.

Szombaton egy szervezett út keretében elutazott kiscsaládunk a távoli Dobogókőre. Volt táltosbeszéd a hegycsúcson, aztán lesorjáztunk, és egy lenti tisztáson is volt beszéd. Fotózgattam is párat, elővettem a makróközgyűrűket:

Előkészületek

Hónapok óta fizetjük az olasz út részleteit, hogy ne legyen hirtelen kiadásunk. Juditék is fagyasztottak le rengeteg kaját, hogy elég legyen négy embernek panzió nélküli megszállásra. Voltak kavarások az indulók személye körül, de végül úgy alakult, hogy ment Judit, a két gyereke, és én. Az utazást a Fazekas gimi törci-föcitanara szervezte, aki már évek óta szervez Európa-szerte utazásokat a gimiseknek és hozzátartozóiknak. Eddig csak jót hallottam ezekről az utazásokról. Zsúfolt program ígérkezett, és valóban, a végére egészen elfáradtunk. Április 3-tól 12-ig buszos utazás az olasz Sperlongába, bejárni a széles környéket és vissza.

Indulás előtt egy nappal szorítottam keretet a költségvetésemből egy polárszűrőre. Kicsit drágább volt, mint vártam, de a fotókon látszik, milyen szép kék eget varázsolt, és a tenger tükröződései is gyönyörűek lettek.

Innentől hosszú lesz…

A bejegyzés folytatása »

Ő a házimacsunk. Tegnap meg hó esett. A nagy gépemet pedig hétvégén hozza vissza Zsolti, mert két hónapot a Camera Kft-nél üdült, ezért csak a kis fényképezőmmel sikerült lekapni Szimbát.

Végre a fejükhöz kaptak a kompakt fényképezők gyártói, és a megapixelháború mennyiségi fejlesztései után kezdenek lépni a minőségi fejlesztések felé. Cél a zajmentesség és a megnövekedett dinamikatartomány. A képzajjal már szinte mindenki találkozott, ezért dicséretes, ha a gyártók felveszik vele a harcot. A dinamika már nem annyira a közember által érthetően, számszerűleg kifejezhető fogalom. Az úgy kezdődik, hogy a kompakt fényképezők képein már találkozhattatok azzal a jelenséggel, hogy pl. egy nappali kép elkészítése esetén ha a modell vagy tárgy jól van exponálva, szép világos, akkor az égbolt kékje fehérré ég ki. Példakép. Vagy ellenkezőleg, az ég kék, és alatta minden feketébe ég, ami árnyékban van. Példakép. Tehát ránéz az ember, és egyből látja, hogy ez amatőr géppel készült. Ennél jobbak a nagyobb érzékelővel rendelkező tükörreflexes gépek, mert nagyobb fényértéktartományt fognak át. Nem lényegesen nagyobbat, mert jelenleg a filmre történő fotózás még mindig nagyobb dinamikájú képeket eredményez, mint a legszuperebb, milliós digitális tükörreflexes gép. Amikor Erdélyben fotózgattam a Pentax K10D-vel (félprofi DSLR), akkor születtek szép képek, de anyósjelölt a kompakt filmes gépével egy 36-os tekercs ISO 200-as Kodacolor Gold filmre fotózva sokkal élethűbb színeket mutatott a nagyított képeken.

Kísérletező kedvű fotósok úgy hidalják át a dinamika-problémát, hogy állványra helyezve a gépet több expozícióval készítenek a témáról felvételt, aztán a sötét és a világos képeket egy erre a célra kifejlesztett programmal egybeolvasztva készítenek egy HDR (high dinamic range – nagy dinamikatartományú) felvételt. Példakép. Ez mozgó témánál nem szerencsés. Na de lássuk, mivel hozakodtak elő a fényképezőgépgyártók:

Első versenyző a Fuji F200EXR masina, az első kompakt gép, ami a Fuji új EXR érzékelőjét használja. Első ránézésre egy átlagos kompakt kamera, ám a fejlesztések bent találhatók. A 12 megapixeles superCCD háromféle üzemmódban használható: első a rendes 12 megapixeles kép, második egy csökkentett, 6 megapixeles kép, ahol két képérzékelő pont ad ki egy végleges pixelt, ezáltal csökkentve a zajmennyiséget, és már nem is olyan ziznyákos a kép, ha 400-as ISO fölé merjük állítani a gépet. Így képes a gép egy hihetetlennek tűnő 12500-as max. ISO-t elérni. Mondjuk a végén már erősen mosott képeket kapunk az utólagos szoftveres zajszűrésből eredően. De a harmadik funkció számunkra a legérdekesebb, ami megnövekedett dinamikatartományú képek készítésére szolgál. Szintén 6 megapixeles képeket készítve a szenzorok egyik fele a mért expozíciós érték alá, a másik fele fölé lő, s ezeket összeolvasztva azonnal ad egy olyan fotót, ami eléri, vagy talán meg is haladja a filmes képek dinamikáját. Példakép. Irigykedek ám jól! Az, hogy a gépben van optikai képstabilizátor, arcfelismerés, automata témafelismerés, filmek színvilágának szimulációja, csak hab a tortán.

A második versenyző a Ricoh CX1, amit az előzőhöz hasonlóan még csak bejelentettek, de még nem lehet kapni a boltokban. A Ricoh mindig olyan dolgokat tesz a kompakt kameráiba, hogy kedvem lenne azonnal a kezembe kaparintani egyet. Amikor vettem a Panasonic TZ2-t, akkor is szívesen vettem volna egy aktuálisan friss Ricoh masinát, de nem találtam a környéken olyan fotóboltot, ahol forgalmazták volna. A CX1 szintén tartalmaz pár forradalmi újítást. Pl. 120 azaz százhúsz fps sebességgel képes sorozatfelvételt készíteni teljes felbontásban. Igaz, csak két másodpercig, de ez elég ahhoz, hogy a képeket filmmé fűzve 25 FPS-sel lejátszva remekül belassított felvételt kapjunk. Ezt az őrült felvételi sebességet használják ki ennél a gépnél a megnövekedett dinamikatartományú képek készítéséhez. Gyors egymásutánban készít a gép két képet, az egyiket a mért expozíciós érték alá, a másikat fölé lőve, s ezeket összeolvasztva azonnal ad egy olyan fotót, ami ugyan nem törekszik a HDR képek lágy tónusaira, de nagyjából úgy kapja le a témát, ahogy az emberi szem látja. Még a dinamikanövekedés mértéke is állítható. A dupla exponálást felhasználhatjuk kevert fényviszonyú témák fotózására, hogy pl. egy naplemente előtt álló emberfej ne legyen kékes színű a vaku fényétől. Őrült jó dolog még a makrófotózásra használatos képkészítési módszerük, amikor a gép kiválaszt a témán hét különböző távolságra lévő fókuszpontot, és ezeket villámgyorsan lefotózva összeolvaszt egy olyan képet, amin állati nagy a mélységélességi tartomány.

---

Ilyen fényképezőgépeket érdemes venni a közeljövőben, még a fotózásban kevésbé járatos embereknek is, mert ezekkel automata üzemmódokban is már nehéz szar képeket készíteni. Én azért szokás szerint várok, amíg lejjebb megy az áruk.