Mindennapok kategória bejegyzései

Káosz a gyerekek körül? Ugyan!

Úgy érzi egy káosz az élete? Nem tudja rendesen fegyelmezni a gyermekeit? Ne aggódjon, nincs egyedül!
A hagyományos családi fotók békés, nyugodt hangulatot árasztanak, mely sok esetben nem fedik a valóságot. Ezen a tényen felbuzdulva egy fotós Danielle Guenther úgy döntött, hogy az általa készített családi fotókon megpróbálja az igazságot ábrázolni, azt, amin valójában keresztül megy egy szülői páros.
Mióta a fényképész Facebook oldalán megjelentek az első ilyen jellegű képek, a szülők folyamatosan kérik, hogy az ő családjukról is készítsen hasonlót. Hiszen nem szégyen az, ha nehezen megy a gyereknevelés, mindenki életében vannak nehezebb napok, melyek ugyanúgy emlékek lesznek később, mint a jó pillanatok.

Káosz a konyhában

Káosz a boltban

Káosz otthon

Fotók: Danielle Guenther

Mit ünnepelhetünk szeptemberben?

Szeptemberben visszatér az élet a régi kerékvágásba. A nyaralásból már csak némi barnaság és néhány száz “egyszer-majd-elviszem-és-megcsináltatom” fénykép maradt. A strandtörölközők a szekrény mélyén, a vízicipők meg nem is tudom hol, remélem jövőre előkerülnek. A gyerekek reggel nyűgösen készülődnek, ki ide, ki oda. Mi van ezen ünnepelnivaló?

Pedig a szeptember hagyományosan rengeteg izgalmas ünnepet rejt magában. Nem csoda, hiszen egykor az ősz számított a bőség, a betakarítás idejének. A mi éghajlatunkon ekkor érik a legtöbb gyümölcs, ilyenkor volt a leggazdagabb az emberek étrendje. Szeptemberben kezdődött a “kisfarsang”, a lakodalmak, bálok őszi időszaka. A termények tartósítását, feldolgozását a régi világban szerették kalákában végezni, így egy-egy munkaalkalom is igazi mulatsággá, ünneppé nőtte ki magát. Ugye ma sem mondasz nemet, ha szüretre kapsz meghívást? Hiszen a szőlőszedés ilyenkor szinte mellékes, a jó hangulat, a barátok, a tavalyi bor és a bográcsos pörkölt, na meg nem utolsó sorban az érett szőlő zamata felülírja az egész napos görnyedezést. Aki olyan szerencsés, hogy már szeptemberben szüretre mehet, az mindenképpen tegye meg, októberben általában már borongósabb az idő. Régebben a szüret után szüreti bált tartottak. Ennek hagyományaként ma a szőlőtermő helyeken a szüret időszakában tartják a falunapokat. Ha szereted az ilyesmit, netán helyi kötődésed van, látogass el egyre, garantáltan remek ételeket és mustot kóstolhatsz.

Szőlő

Ha kukoricafosztóba, tolltépőbe nem is, egy Szent Mihály-napi mulatságba, vagy rendezvényre még mindig elmehetünk. A pásztorok valaha ezen a napon hajtották be a legelőről az egész nyáron kint tartott állatokat. Ilyenkor kapták meg a fizetségüket a gazdáktól, amiből jócskán költöttek az este megtartott juhászbálban. Mivel a pásztorok egész évben a pusztában legeltettek, szórakozásra, társaságra nem tehettek szert, feleségükkel, szeretőjükkel is csak ilyenkor találkoztak, a juhászbál igazi “ereszd el a hajamat” lehetett. Manapság ezek a hagyományőrző alkalmak igazi családi kikapcsolódást adhatnak. A kicsiket táncház, mese, bárányos játékok várják, a nagyobbak próbára tehetik magukat régmúlt idők ügyességi játékaiban. E napon kötelező gasztronómiai élmény a birkapörkölt és sok helyen sajtkülönlegességekkel is kedveskednek a vendégeknek.

Birkapásztor

A régi kalendáriumot lapozgatva látnivaló, hogy szeptemberben számos helyen van búcsújáró nap. Feltétlenül látogass ki, ha nálatok is ilyenkor tartják. A tömegben az ember mindig rengeteg ismerőssel fut össze és még szíves párnácskát is lőhet neked a kedvesed, amennyiben vágysz egyre. Akárhogyan, a búcsú mindannyiunkban feléleszti a gyermeket, bár a vattacukrot nem árt kiváltani például egy szelet finom házi rétessel.

Minden évben igazi kulturális csemegét jelent a Magyar Dráma napja, ez is szeptemberben van, 21-én. Ilyenkor a színházak általában valami interaktív nézőboldogítással készülnek. Vállalkozó kedvűeknek való, csak arra vigyázz, hogy a jegyek fénysebességgel szoktak elfogyni, szóval, ha így zökkentenéd ki magad az őszi lehangoltságból, irány valamelyik jegyiroda.

Végül egy jó hír a zöldeknek: szeptember 23-án besegítünk a szemétszedésbe, ez ugyanis a nemzetközi hulladékgyűjtő nap. Igazi ünnep lesz, ha végre tisztaságot és rendet vágunk a szűkebb környezetünkben.