Kína címkéhez tartozó bejegyzések

Kis emberek királysága

Kína Yunnan tartományában, Kunming város közelében létezik egy hely, ahol a kis termetű emberek uralkodnak. Pontosabban egy vidámparkról van szó, ahol kizárólag törpék dolgoznak, és naponta kétszer adnak elő szórakoztató műsort az odalátogatóknak.

A parkban körülbelül 140 törpenövésű embert foglalkoztatnak. Fontos kikötés, hogy egyikük sem lehet magasabb 130 cm-nél. És nem csak a fellépőkre vonatkozik ez a szabály, hiszen rajtuk kívül a portás, a szakács, és a boltosok is mind-mind kisnövésű emberek.
Maga az előadás egy mesebeli királyságba kalauzolja el a nézőket. A király köszöntője után elkezdődik az igazi énekes-táncos show. A lenti képeken látható “gombaházak” is a park és az előadás részét képezik, ugyanakkor a szereplők valójában nem itt élnek, hanem egy közeli kollégiumban.

A park alapítója (Chen Mingjing) azt mondja, azért hozta létre ezt a helyet, hogy a nehezebb sorban élő, kisnövésű embereknek segítsen munkához jutni. Azonban jó néhány jogvédő szervezet (pl. Handicap International, Little People of America) támadja Mingjing-ot a kisemberek kihasználása miatt. A park törpéi azonban egyáltalán nem értenek egyet a jogvédő szervezetek kritikáival. Körülbelül 35-70 ezer forintnak megfelelő jüant kapnak, plusz ingyenes szállást, angol oktatást, illetve táncos és énekes képzést. Nem is beszélve az ott kialakult baráti, családi kapcsolatokról. A Törpék Birodalma az ő közösségük, ahol minden nap remekül érzik magukat társaikkal.

Kunming

Kisnövésűek városa

Kisnövésűek városa

Kisnövésűek városa

Kisnövésűek városa