családi vakáció címkéhez tartozó bejegyzések

Családi nyaralás itthon, olcsón

Már javában tart a nyár, és aki csak teheti, megpróbálja ezt a néhány hónapot kellemesen tölteni. Sokan erre az időszakra tartogatják szabadságaikat, és a lehetőségekhez mérten 2-3 hetet igyekeznek nyaralással tölteni. A gyerekek számára is megkezdődött a szünidő, így minden adott egy kellemes családi vakáció megszervezésére.

Annak, hogy hová is menjünk nyaralni, talán csak a pénztárcánk szab határt. Vannak, akik egy kellemes tengerparti üdülés mellett teszik le voksukat. A kristálytiszta tenger és lágy homok vitathatatlanul kellemes szórakozást ígér, de valljuk be, hogy itthon is szép számmal találhatunk kikapcsolódásra, aktív pihenésre kiválóan alkalmas helyszíneket.

A belföldi turizmus nagy előnye, hogy az utazási költség lényegesen kevesebb, mint egy külföldi utazás esetén. Az így megspórolt összeget, máris a kikapcsolódásunk szolgálatába állíthatjuk. A másik lényeges szempont, hogy a kis távolságoknak köszönhetően, bármikor könnyen és egyszerűen hazajuthatunk. Főleg kisgyermekes családok esetében fordulhat elő gyakran egy kisebb gyomorrontás vagy a játék hevében szerzett apróbb sérülés. Hazai környezetben gyorsan orvosolhatóak ezek a problémák, szükség esetén pedig pár óra alatt otthon lehetünk.
A folyamatosan fejlődő hazai turizmusnak köszönhetően, az országhatáron belül is bárki megtalálhatja a számára ideális helyszínt a feltöltődésre. Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a megunhatatlan aquaparkok, ami kicsiknek és nagyoknak egyaránt feledhetetlen szórakozást kínál.

nyaralas

Az egyik legváltozatosabb hazai fürdőhelynek Hajdúszoboszló ad otthont. Az Alföld festői környezetében található város, Magyarország legnagyobb termálvizű fürdőkomplexuma. A több mint 1000 méter mélyről feltörő, 73 Celsius-fokos kénes, jódos gyógyvíz ízületi és mozgásszervi bántalmak kezelésére kiválóan alkalmas. A város számos családbarát programmal várja az ideérkezőket. A strandfürdőt övező kényelmes szállodák és apartmanok közül választhatjuk ki az igényeinknek legmegfelelőbbet. Érdemes tájékozódni a szálláshelyek által nyújtott különböző szolgáltatások felől. Kisgyermekes családok számára a kimondottan bababarát szálláshelyek lehetnek a legkedvezőbbek, mint például az Ilona Apartman Hajdúszoboszló. A hajdúszoboszlói apartmanházak között találhatóak SZÉP kártya elfogadó helyek, ami sokaknak biztosít praktikus, alternatív fizetési lehetőséget. Ha már Hajdúszoboszlón járunk, érdemes ellátogatni a csónakázótóhoz. A természet kedvelőinek pedig remek kirándulási lehetőség, a város közelében található Hortobágyi Nemzeti Park.